Kezdőlap Álláspont TELIK A POHÁR

TELIK A POHÁR

783
0

Hangsúlyosan szeretném jelezni, hogy az a jellemző látásmód, amit ezidáig tapasztaltam polgármesterünk eljárásai során: „ő ilyen”, „ez még belefér” kapcsán felhívnám rá a figyelmet, hogy óriási tévedésben vannak sokan, nem szabadna hagyni, hogy az esetleges jogszabálysértések sora „beleférjen” mert akkor hol lesz a határ, ki mondja majd ki, hogy ’eddig és ne tovább?” – olvasható a Mogyoród Településüzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetője, Juhász László által írt, a képviselő-testülethez eljuttatott dokumentumban. A helyzet megoldására pedig az alábbiakat sorolja fel:

  1. Paulovics Géza polgármester úr lemond tisztségéről
  2. KT feloszlatja magát
  3. „…fegyelmi vizsgálat megindítása a polgármester úrral szemben”

Az ügyvezető beszámol arról, hogy az új egészségház építése körül több jogszabálysértés is történt, amelyeket a Közbeszerzési Hatóság 21 oldalas dokumentumban tár fel.

A beruházás kapcsán tényszerűen alátámasztható, hogy a tervekbe bekerültek bizonyos túlárazott, és teljesítés nélkül kifizetett pótmunkák (pl.: parkoló), vagy átvettek olyan munkákat, amelyek mind a mai napig nem valósultak meg (vagy a Nonprofit kft valósította meg a fővállalkozó helyett), holott a fővállalkozó teljesítését leigazolták, és az ezért járó vállalkozói díjat az önkormányzat megfizette – olvasható az ügyvezető tájékoztatójában.

Súlyos, akár bűncselekmény és korrupció gyanúját is felvethetik a fent leírt információk. Valószínűleg ezért is kezdődött meg az ügy rendőrségi kivizsgálása, amelyről a múlt héten adtunk hírt.

Juhász László ír arról is, hogy Paulovics Géza polgármester önkényesen irányítja a mogyoródi alkalmazottakat saját érdekében:

„Polgármester közvetlen utasítás adása a Mogyoród Településüzemeltető kft. ügyvezetőjének megkerülésével a cég alkalmazottainak (pl. zöld hulladék elszállítása saját kertjéből).”

A kialakult helyzetért az ügyvezető egyértelműen Paulovics Gézát teszi felelőssé:

„Az én véleményem – az eddig a KT és PB üléseken látottak alapján –, hogy jelen helyzet kialakulásáért polgármester urat terhelheti a felelősség…”

A beszámoló végén, pedig egyértelműen megnevezi, mely jogszabályok kerülhettek megsértésre:

Btk. 305. § Hivatali visszaélés

Btk. 376. § Hűtlen kezelés

Btk. 377. § Hanyag kezelés

Btk. 396. § Költségvetési csalás stb.

Álláspontunk szerint, kezd sok lenni Paulovics Géza polgármester rovásán, ráadásul most már a hozzá közel álló, vele együtt dolgozó személyek is elhatárolódnak tőle. Nem lehet egy települést önkényes módon, a törvények tisztelete és betartása nélkül vezetni. Előbb-utóbb mindenkinél betelik a pohár.

A Nonprofit Kft. vezetője által beadott anyagot teljes terjedelmében olvashatják cikkünk mellékleteként. Katt ide!